2022. november 20., vasárnap

Adventi gyertyák




Advent (úrjövet) keresztény kultúrkörben a karácsonyt (december 25.) megelőző negyedik vasárnaptól karácsonyig számított időszak. A karácsonyi ünnepkör advent első napjával kezdődik, és vízkeresztig (január 6.) tart. 
Az adventi koszorút általában fenyőágból készítik, melyet négy gyertyával díszítenek. A gyertyák színe katolikus körökben lila, kivéve a harmadik vasárnapra jutót, amely rózsaszín. A gyertyákat vasárnaponként (vagy előző este) gyújtják meg, minden alkalommal eggyel többet. A világító gyertyák számának növekedése szimbolizálja a növekvő fényt, amelyet Isten Jézusban a várakozónak ad karácsonykor. Az adventi koszorún mind a négy gyertya egyszerre ég az utolsó vasárnapon.
Minden gyertya szimbolizál egy fogalmat: hit, remény, szeretet, öröm. A gyertyák egyben a katolikus szimbolika szerint egy-egy személyre vagy közösségre is utalnak:

  • Ádám és Éva – mint akiknek elsőként ígérte meg Isten a megváltást (hit);
  • zsidó nép – akinek megígérte, hogy közülük származik a Messiás (remény);
  • Keresztelő Szent János – aki hirdette Jézus eljövetelét, és készítette az utat az emberek szívéhez (szeretet);
  • Szűz Mária – aki megszülte a Fiút (öröm – rózsaszín gyertya).     
Én most szándékosan nem a megszokott, koszorú formára ültetett adventi gyertyákról készült képeket gyűjtöttem össze, hanem olyanokat, amelyekkel arra szeretnék rámutatni, hogy a lakásban található tárgyak is inspirálhatnak szinte percek alatt elkészíthető adventi 'koszorú' elkészítésére.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése